Kezdőoldal

2018. 04. 17. - kedd

PMFC – keresztes lovagok – SC Sopron 3-1 (1-1)

Összeállítás: Szabó – Világos, Kovács, Bocz, Dudás – Bucher (Pápai), Titi, Derkács, Grécs – Hartmann, Buncsák (Tóth D.)

2017. 12. 29. - péntek
Összesített csapataink

Hagyomány teremtő céllal rendezte meg egyesületünk 2017 év végén női felnőtt teremtornáját, amin meghívásos alapon 6 csapat vett részt. Baranya megye mellett Somogy és Zala is képviseltette magát. A hangulatos, pörgős mérkőzéseket első számú csapatunk nyerte a Ziccer Nagykanizsa és a Barcs gárdái előtt.
 

További hírek

2017. 12. 12. - kedd
Barcs

Egyesületünk utánpótlás tornát rendezett, melyre kimondottan a 10-14 éves korosztályt célozta meg. A helyszín, a csarnokok lefoglaltsága miatt Szigetvárra esett. Nos, a jelentkezési létszám még a szervezőket is meglepte, TÚLJELENTKEZÉS volt, ami miatt csak az első tizenhárom csapat nevezését tudtuk elfogadni. A csapatok négy megyéből érkeztek, képviselte magát Zala, Tolna, Somogy és a házigazda Baranya. Az 1x20 perces mérkőzéseken 4+1 fővel játszottak a csapatok, ötös méretű labdával, a szabályok inkább a nagypályás labdarúgáshoz álltak közel, mint a futsalhoz.

2017. 12. 04. - hétfő

Hagyományteremtő szándékkal hirdettük meg első utánpótlás tornánkat. A 10-14 évesek számára kiírt versenyre – bennünket is meglepetésként érve – túljelentkezés (!) volt, ami miatt csak 13 csapat nevezését tudtuk elfogadni, így bátran kijelenthetjük, Dél Nyugat Magyarország legnagyobb leány utánpótlás tornáját rendezhetjük meg. A szabályokat rugalmasra alakítva a lányok reggel 8.00-tól este 18.00-ig rúgják majd a lasztit.

2017. 10. 25. - szerda

A női foci népszerűsítése nem könnyű. Most azonban örömmel osszuk meg a helyi médiában megjelent fél oldalas cikket, melyben játékosunk Derkács Evelin nyilatkozatát olvashatjuk.