Újra a tabella élén!

2018.04.17. - kedd

PMFC – keresztes lovagok – SC Sopron 3-1 (1-1)

Összeállítás: Szabó – Világos, Kovács, Bocz, Dudás – Bucher (Pápai), Titi, Derkács, Grécs – Hartmann, Buncsák (Tóth D.)

Gól: Hartmann (2), Grécs illetve Páli

A felnőtt bajnokság véghajrájába érve fokozott teher nyomja az elsőségért küzdők vállát, ez a hétvégi fordulóban is megmutatkozott. A múlt heti idegenbeli vereségünk után a győztes Videoton lépéselőnybe került a bajnoki címért vívott harcban, de a szoros különbség miatt elég csak valamelyik csapatnak a hátralevő fordulókban egy aprót hibázni és oda az aranyérem. Azt a Sopront fogadtuk, akitől az őszi utolsó fordulóban vereséget szenvedtünk. Előnyben kezdtük, hisz az ellenfelünk csak 10 fővel lépett pályára. Hartmann találatával korán vezetést szereztünk, és végig nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, de nem sikerült növelnünk előnyünket. Dekoncentráltan játszottunk, aminek meg is lett az eredménye, sarokrúgást követően egyenlített az ellenfél. Hiába voltunk mezőnyfölényben, nem sikerült további gólt szereznünk a hősiesen védekező vendégek ellen.

A második félidőre határozottabban jöttünk ki és csak sikerült „betuszkolni” a második gólunkat, Hartmann talált be újra. Megnyugodni csak a vége előtt sikerült, egy formás támadás végén Grécs (képünkön) lőtt az üres kapuba és tette biztossá a győzelmet. Ez azért is volt fontos, mert mint később kiderült a rivális Videoton elvérzett Zalaegerszeg otthonában, így a három pont begyűjtése után újra egy ponttal a tabella élére kerültünk. Azt mondják mindig a kötelező győzelmek megszerzése a legnehezebb, ha nyögvenyelősen is, de sikerült, és most ez számunkra a legfontosabb. A soproni csapat is megérdemli a dicséretet, a mai nap küzdeni akarásból jelesre vizsgázott.

További hírek

2017. 12. 12. - kedd
Barcs

Egyesületünk utánpótlás tornát rendezett, melyre kimondottan a 10-14 éves korosztályt célozta meg. A helyszín, a csarnokok lefoglaltsága miatt Szigetvárra esett. Nos, a jelentkezési létszám még a szervezőket is meglepte, TÚLJELENTKEZÉS volt, ami miatt csak az első tizenhárom csapat nevezését tudtuk elfogadni. A csapatok négy megyéből érkeztek, képviselte magát Zala, Tolna, Somogy és a házigazda Baranya. Az 1x20 perces mérkőzéseken 4+1 fővel játszottak a csapatok, ötös méretű labdával, a szabályok inkább a nagypályás labdarúgáshoz álltak közel, mint a futsalhoz.

2017. 12. 04. - hétfő

Hagyományteremtő szándékkal hirdettük meg első utánpótlás tornánkat. A 10-14 évesek számára kiírt versenyre – bennünket is meglepetésként érve – túljelentkezés (!) volt, ami miatt csak 13 csapat nevezését tudtuk elfogadni, így bátran kijelenthetjük, Dél Nyugat Magyarország legnagyobb leány utánpótlás tornáját rendezhetjük meg. A szabályokat rugalmasra alakítva a lányok reggel 8.00-tól este 18.00-ig rúgják majd a lasztit.

2017. 10. 25. - szerda

A női foci népszerűsítése nem könnyű. Most azonban örömmel osszuk meg a helyi médiában megjelent fél oldalas cikket, melyben játékosunk Derkács Evelin nyilatkozatát olvashatjuk.